Klíma Pozitív

hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Partnerek és támogatók:

A KLÍMA+ program az Országos Bűnmegelőzési Bizottság és a Belügyminisztérium támogatásával valósult meg.

Regisztrálna?

Film, vetítés, beszélgetés – új program a hatékonyabb iskolai konfliktuskezeléshez

Feltöltve: 2011. 06. 16.

 

Közösségi konfliktuskezelés az iskolában – filmes segédletet és felkészítő műhelyt biztosít a Foresee Kutatócsoport programja. A Klíma+ program egy középiskolások bevonásával készült filmmel és az erre épülő beszélgető-vetítő foglalkozás lebonyolításához szükséges tudással segíti az iskolai konfliktusok kezelésében, megoldásában tevékenykedő felnőttek és kortárs segítők munkáját. A Belügyminisztérium valamint az Országos Bűnmegelőzési Bizottság támogatásával megvalósult projektben kilenc partnerszervezet dolgozott együtt két és fél hónapon át.

A projekt keretében diákok, pedagógusok és különböző iskolai segítő szakmák képviselőinek közvetlen bevonásával, Van dolgunk egymással címmel, egy 27 perces kisfilm készült, hozzá kapcsolódó képzési segédlettel. Az angol felirattal is ellátott, az interneten ingyenesen elérhető film az iskolai agresszió és egyéb konfliktusok kezelésére, valamint megelőzésére alkalmas, alternatív konfliktuskezelési és kommunikációs eljárásokat mutat be működés közben.

Készítőinek szándéka szerint az önmagában is beszélgetésre, továbbgondolásra inspiráló film valamint az arra épülő, a képzési anyagként elkészült ún. „beszélgetési segédlet” hatékony felvilágosító-, és a módszertan elterjesztését segítő eszközzé válik az őket használók kezében, lehetővé téve, hogy az érintett iskolai közösségekben konstruktív konzultáció kezdődjön a témában.

A projektben kidolgozott, akkreditálásra kerülő hat órás felkészítő műhely keretében segítő szakemberekből és kortárs segítőkből álló vetítőpárok oktatása valósult meg. A képzett vetítőpárok által megtartott iskolai beszélgető-vetítő foglalkozások utat nyithatnak a ma még félelemmel vagy tehetetlenséggel jellemzett iskolai erőszak-téma kortárs feldolgozásához, elindíthatják a megelőzéshez és kezeléshez szükséges lépéseket, valamint bevonhatják az érintetteket a konfliktusok közvetlen megoldásába.

A Klíma+ program célja az is, hogy segítse a felkészített szakemberek és kortárs segítők hálózattá szerveződését valamint online együttműködésük és szakmai konzultációjuk megvalósulását. Mindezt, valamint a naprakész tájékoztatást szolgálja a program saját weboldala, szakmai blogja valamint az ősz folyamán tervezett újabb felkészítő műhelyek is, ez utóbbiakra folyamatosan jelentkezhetnek az érdeklődők.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.