Klíma Pozitív

hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Partnerek és támogatók:

A KLÍMA+ program az Országos Bűnmegelőzési Bizottság és a Belügyminisztérium támogatásával valósult meg.

Regisztrálna?

Közösség

Életünket különböző közösségek tagjaiként éljük. Hiszünk a közösség erejében, a cselekvő közösségi részvételben, a közösségi öntudatra ébredésben, az egymás felé való nyitottságban, az együttműködés fontosságában, a közösségek folyamatos fejlesztésének szükségességében.

Az iskolai közösségfejlesztés egy oktatási intézmény tanulóinak és dolgozóinak aktivizálásával, valamint kapcsolataik, tudásuk és érdekérvényesítő képességük fejlesztése által járul hozzá a közösség fejlesztéséhez, az iskolai és az osztálytermi klíma javulásához. A közösségfejlesztés legfontosabb területei a szükségletekre épülő kezdeményezések segítése, a helyi nyilvánosság csatornáinak megnyitása, a közösségi cselekvésért elköteleződők megerősítése és a közösség bevonása a helyi döntés-előkészítési folyamatokba. A közbizalom szintjének emelkedése maga után vonja a közösségi kezdeményezések számának növekedését, a közérdekű önkéntesség fejlődését, valamint a közösségi normák legitimitásának erősödését is.

Munkánk során elsődlegesnek tekintjük az egymáshoz tartozás érzésének erősítését, a közös célok együttes feltárását, és ezek megvalósítása érdekében a közösségben rejlő erőforrások maximális bevonását.