Klíma Pozitív

hu
Helyreállító igazságszolgáltatás

Facebook
Partnerek és támogatók:

A KLÍMA+ program az Országos Bűnmegelőzési Bizottság és a Belügyminisztérium támogatásával valósult meg.

Regisztrálna?

A kunbábonyi Civil Kollégiumban megrendezett találkozón mutatták be a Van dolgunk egymással című filmet

Feltöltve: 2011. 05. 27.

 

A közösségfejlesztők Országos Fejlesztő Műhelyének és a most induló, - munkanevén Fiatal Fejlesztők Műhelyének keresztelt - fiatalokból álló szakmai csoport tagjai fakultatív programként nézhették meg a filmet.

Annak késői időpontja ellenére, a vetítést követően élénk beszélgetés és eszmecsere alakult ki a résztvevők között, akik felvetették többek között azt is, hogy nem csak diákcsoportoknak, hanem pl. tantestületi értekezletek keretében pedagógusoknak is érdemes lenne filmvetítéseket tartani. A film hasznosságáról szólva az ország számos megyéjéből érkező jelenlévők az érzékenyítés mellett a mintanyújtás fontosságát is kiemelték és arról beszélgettek, hogy vajon milyen, a felnőttek által használt konfliktuskezelési mintákat  látnak a diákok otthon, az iskolában és a közéletben.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.